Milyen esetekben lehet kötelező a munkavállalónak beoltatnia magát Covid ellen?
Elsődlegesen szükséges leszögezni, hogy ezen a területen egyenlőre konkrét szabályozás nincs. Erre figyelemmel a fenti kérdésre határozott válasz sem adható. A munkahelyi oltásokkal kapcsolatban részletszabályokat a fertőző betegségek terjedésével, és így a kötelező és ajánlott oltásokkal kapcsolatos minisztériumi rendelet (18/1998. (VI. 3.) NM rendelet (Rendelet)) tartalmaz. Továbbá A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) évente kiad egy védőoltásokkal kapcsolatos módszertani levelet, amely meghatározza, hogy mely munkakörökben milyen védőoltások kötelezőek. A Covid 19 megbetegedéssel összefüggésben jelenleg egyenlőre módszertani levél nem áll rendelkezésre.
Kirúghat-e a munkáltató, ha nem oltatom be magam?
A fentiekre figyelemmel erre a kérdésre határozott válasz tehát nem adható. Álláspontom szerint vannak olyan munkakörök, (pl.: egészségügyi alkalmazottak) ahol az oltást kötelezően el lehet rendelni. Ebben az esetben, ha a dolgozó elutasítja azt, akkor álláspontom szerint a felmondás jogszerű lehet. Érdekes kérdés az olyan munkakörben dolgozó személyek esetében az oltás szükségessége, akik munkavégzésük során nagyszámú személlyel kerülnek kapcsolatba. (pincér, kormányhivatali ügyintéző stb.) Ezekben az esetekben véleményem szerint a munkáltató szintén előírhatja majd kötelezően az oltást. Ennek elutasítása pedig a jogviszony jogszerű megszüntetéséhez vezethet. Természetesen minden eset más és más, ezért a felmondás megtétele előtt minden esetben célszerű munkaügyi ügyvéddel konzultálni, valamint a fentiekben hivatkozott módszertani levelet megvárni. A kialakult helyzet ugyanis mindenkitől nagyobb türelmet igényel.
Előírhatja-e a munkáltató állásinterjún a Covid 19 elleni oltás meglétét ?
Egyenlőre a fenti kérdésre sem adható határozott válasz. Elsődlegesen szükséges leszögezni, hogy az oltással kapcsolatos kérdések egészségügyi személyes adatnak minősülnek. Ennek következtében azok megismerése is szigorú feltételekhez kötött. Véleményem szerint azonban a fentiekben már hivatkozott munkakörök esetében a munkavállaló előírhatja feltételként az oltás meglétét, illetve annak igazolását. Nem minősülhet tehát bizonyos munkakörök esetében jogellenesnek a felvétel megtagadása az oltás hiánya miatt. Álláspontom szerint a személyes adat védelmével szemben erősebb a közösség védelme a megbetegedéssel szemben.
Hogyan tudom beoltatni magam Covid 19 ellen?
A védőoltást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szervezi és hajtja végre, a munkáltatók nem szervezhetnek védőoltást. Jelenleg a https://vakcinainfo.gov.hu/regisztracio-oltasra weboldalon lehet regisztrálni a védőoltásra. Tudomásom szerint hamarosan elindul egy internetes és levélben történő regisztrációs lehetőség, hogy az, aki kér majd koronavírus elleni oltást. Ezen személyeknek lehetőségük lesz előjegyzésbe vetetni magukat, hogy az oltást elsőként kapják meg.
Kinek kell viselni az oltás költségeit?
Álláspontom szerint ha és amennyiben a munkáltató kötelezővé teszi a koronavírus ellen oltás beadását, akkor annak költségeit neki kell állnia. A 2012. évi I. törvény [Mt. (új)] 51. § (1) bekezdése szerint munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni, továbbá – a felek eltérő megállapodása hiányában – a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Álláspontom szerint a munkavégzéshez szükséges feltételek biztosítása magában foglalja az oltás költségeinek megtérítését is.