Értelmező rendelkezések

Értelmező rendelkezések

A Büntető Törvénykönyvben használt legfontosabb fogalmak

A Büntető Törvénykönyvben használt legfontosabb fogalmakat az alábbiakban gyűjtöttük össze. Ezen fogalom meghatározások segítenek az egyes bűncselekmények minősítésében és értelmezésében.

1. Bűnszervezet

Bűnszervezetről beszélünk abban az esetben, ha

  • három vagy több személyből álló,
  • hosszabb időreszervezett,
  • összehangoltanműködő csoport
  • célja ötévi vagy ezt meghaladószabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése;

Ennek a 4 fogalmi elemnek kell mind megvalósulnia ahhoz, hogy bűnszervezet jöjjön létre és azt is fontos tudni, hogy ez az egyik legsúlyosabb minősítő körülmény.

2. Bűnszövetség

Bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlikde nem jön létre bűnszervezet. Tehát minimum  két személy szükséges, illetve több bűncselekmény kitervelése és az, hogy az egyik bűncselekmény elkövetését megkezdjék. ahhoz, hogy a bűnszövetség, mint minősítő körülmény megállítható legyen.

3. Csoportosan

Csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt;

4. Erőszakos magatartás

Erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására;

5. Fegyveres elkövetés

Fegyveres elkövetésnek minősül, aki

  1. a) lőfegyvert,
  2. b) robbanóanyagot,
  3. c) robbantószert,
  4. d) robbanóanyag vagy robbantószer felhasználására szolgáló készüléket

tart magánál, vagy a bűncselekményt az a)-d) pontban meghatározottak utánzatával fenyegetve követi el;

6. Felfegyverkezve

Felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál;

7. Fenyegetés

Fenyegetés: eltérő rendelkezés hiányában súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen;

8. Hozzátartozó

Hozzátartozónak minősül:

  1. a) az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa vagy élettársa,
  2. b) az örökbefogadó és a nevelőszülő (ideértve az együtt élő mostohaszülőt is), az örökbe fogadott és a nevelt gyermek (ideértve az együtt élő mostohagyermeket is),
  3. c) a testvér és a testvér házastársa vagy élettársa,
  4. d) a házastárs, az élettárs,
  5. e) a házastárs vagy az élettárs egyeneságbeli rokona és testvére;

9. Információs rendszer

Információs rendszer: az adatok automatikus feldolgozását, kezelését, tárolását, továbbítását biztosító berendezés, vagy az egymással kapcsolatban lévő ilyen berendezések összessége;

10. Hivatalos személy:

a) a köztársasági elnök,

b) az országgyűlési képviselő, a nemzetiségi szószóló és a Magyarországon megválasztott európai parlamenti képviselő,

c) az alkotmánybíró,

d) a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár és a kormánymegbízott,

e) a bíró, az ügyész és a választottbíró,

f) az alapvető jogok biztosa és helyettese,

g) a közjegyző és a közjegyzőhelyettes,

h) az önálló bírósági végrehajtó, az önálló bírósági végrehajtó-helyettes és a végrehajtói kézbesítésre felhatalmazott önálló bírósági végrehajtó jelölt,

i) a helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati képviselő-testület tagja,

j) *  a Magyar Honvédség állományilletékes parancsnoka, és az úszólétesítmény vagy a légi jármű parancsnoka, ha a nyomozó hatóságra vonatkozó rendelkezések alkalmazására jogosult,

k) *  az Alkotmánybíróságnál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál, az Országgyűlés Hivatalánál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál, a Magyar Nemzeti Banknál, az Állami Számvevőszéknél, bíróságnál, ügyészségnél, központi államigazgatási szervnél, az Országgyűlési Őrségnél, fővárosi vagy megyei kormányhivatalnál, önkormányzati igazgatási szervnél, megyei intézményfenntartó központnál vagy köztestületnél közhatalmi feladatot ellátó vagy szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik,

l) *  a választási bizottság tagja;

12. közfeladatot ellátó személy:

a) a Magyar Honvédség szolgálati feladatot teljesítő katonája,

b) a polgári védelmi szervezetbe beosztott és polgári védelmi szolgálatot teljesítő személy,

c) a polgárőr a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvényben meghatározott tevékenységének ellátása során,

d) *  az egyházi személy és a vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja,

e) a bírósági vagy más hatósági eljárásban a védő, a jogi képviselő, a szakértő, és a hivatalos személynek nem minősülő kézbesítési végrehajtó,

f) az egészségügyi dolgozó és az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy az egészségügyről szóló törvényben meghatározott esetekben,

g) az állami mentőszolgálat, valamint a mentésre feljogosított más szervezet tagja a mentéssel és betegszállítással összefüggésben,

h) *  az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóság, valamint az önkéntes tűzoltó egyesület tagja a tűzoltási és műszaki mentési feladatainak ellátása során,

i) *  a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott esetben a pedagógus, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott, a szakképzésről szóló törvényben meghatározott esetben az oktató, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott esetben a felsőoktatási intézmény oktatója, tanára és tudományos kutatója,

j) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, valamint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott munkakörben foglalkoztatott személy e tevékenységének gyakorlása során,

k) az erdészeti szakszemélyzet és a jogosult erdészeti szakszemélyzet tagja az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott tevékenysége körében,

l) a hivatásos vadász a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényben meghatározott tevékenysége körében,

m) a halászati őr a halászatról és a horgászatról szóló törvényben meghatározott tevékenysége körében,

n) a közösségi közlekedési eszközt működtető gazdálkodó szervezetnél végrehajtói feladatot ellátó személy e tevékenysége során,

o) az egyetemes postai szolgáltatónál ügyfélkapcsolati feladatot ellátó személy e tevékenysége során;

11. külföldi hivatalos személy:

a) a külföldi államban jogalkotási, igazságszolgáltatási, közigazgatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó személy,

b) törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezetnél szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szervezet rendeltetésszerű működéséhez tartozik,

c) törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet közgyűlésébe, testületébe megválasztott személy, ideértve a külföldön megválasztott európai parlamenti képviselőt is,

d) a Magyarország területén, illetve állampolgárai felett joghatósággal rendelkező nemzetközi bíróság tagja, a nemzetközi bíróságnál szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a bíróság rendeltetésszerű működéséhez tartozik;

12. Kár

Kár: e törvény eltérő rendelkezése hiányában a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés;

13. Vagyoni hátrány

Vagyoni hátrány: e törvény eltérő rendelkezése hiányában a vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előny;

14. Kábítószer

Kábítószernek minősül:

  1. a) az 1988. évi 17. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egységes KábítószerEgyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló, Genfben, 1972. március 25-én kelt Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített, az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New Yorkban, 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény mellékletének I. és II. Jegyzékében meghatározott anyag,
  2. b) az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezmény mellékletének I. és II. Jegyzékében meghatározott veszélyes pszichotróp anyag és
  3. c) az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 2. számú mellékletében meghatározott pszichotróp anyag;

15. Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz

Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz a hitelintézetekről szóló törvényben meghatározott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz és a forgatható utalvány, a kincstári kártya, az utazási csekk, a kifizetőt terhelő adó mellett vagy adómentesen adható, korlátozott körű áruk vagy szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítése céljából törvény alapján kibocsátott utalvány és a váltó, feltéve, hogy kivitelezése, kódolása vagy a rajta lévő aláírás folytán a másolás, a meghamisítás vagy a jogosulatlan felhasználás ellen védett;

16. Elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz

Elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz a hitelintézetekről szóló törvényben meghatározott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz mellett a kincstári kártya és a személyi jövedelemadóról szóló törvény felhatalmazása alapján kiadott elektronikus utalvány, feltéve, hogy ezek információs rendszer útján kerülnek felhasználásra;

17. Közérdekű üzem

Közérdekű üzem:

  1. a) a közmű,
  2. b) a közösségi közlekedési üzem,
  3. c) az elektronikus hírközlő hálózat,
  4. d) az egyetemes postai szolgáltató közérdekű feladatainak teljesítése érdekében üzemeltetett logisztikai, pénzforgalmi és informatikai központok és üzemek,
  5. e) a hadianyagot, haditechnikai eszközt termelő üzemet, energiát vagy üzemi felhasználásra szánt alapanyagot termelő üzem;

18. Nagy nyilvánosság

Nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek a sajtótermék, médiaszolgáltatás, sokszorosítás vagy elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését is érteni kell;

19. Nyilvános rendezvény

Nyilvános rendezvénynek számít a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbá az olyan rendezvény, amely mindenki számára azonos feltételek mellett nyitva áll;

20. Prostitúció

Prostitúciónak minősül a rendszeres haszonszerzés céljából történő szexuális cselekmény végzése;

21. Szexuális cselekmény

Szexuális cselekmény: a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul;

22. Üzletszerűen elkövetett bűncselekmény

Üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik;

23. Védekezésre képtelen

Védekezésre képtelennek kell tekintetni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére;

24. Visszaeső

Visszaeső az, aki a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el;

25. Különös visszaeső

Különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el;

26.Többszörös visszaeső

Többszörös visszaeső akit a szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően visszaesőként végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek,
és az utolsó büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el.

27. Erőszakos többszörös visszaeső

Erőszakos többszörös visszaeső az a többszörös visszaeső, aki mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el;

28.Kisebb érték

a) ötvenezer-egy és ötszázezer forint között

Nagyobb érték

b) ötszázezer-egy és ötmillió forint között,

Jelentős érték

c) ötmillió-egy és ötvenmillió forint között,

Különösen nagy érték

d) ötvenmillió-egy és ötszázmillió forint között különösen nagy,

Különösen jelentős érték

e) ötszázmillió forint felett különösen jelentős.

29. Csekély mennyiségű kábítószer fogalma

a) annak bázis formában megadott tiszta hatóanyag-tartalma

aa) LSD esetén a 0,001 gramm,

ab) pszilocibin esetén a 0,1 gramm,

ac) pszilocin esetén a 0,2 gramm,

ad) amfetamin, metamfetamin, MDPV és alfa-PVP esetén a 0,5 gramm,

ae) dihidrokodein esetén a 0,8 gramm,

af) heroin esetén a 0,6 gramm,

ag) morfin esetén a 0,9 gramm,

ah) ketamin, kodein, MDA, MDMA, N-etil-MDA (MDE), MBDB, 1-PEA, N-metil-1-PEA, mCPP, metadon, 4-fluoramfetamin és petidin esetén az 1 gramm,

ai) mefedron, metilon és 4-MEC esetén az 1,5 gramm,

aj) kokain esetén a 2 gramm,

ak) BZP esetén a 3 gramm,

al) *  pentedron esetén a 0,4 gramm,

b) GHB esetén annak sav formában megadott tiszta hatóanyag-tartalma a 7,5 gramm,

c) tetrahidro-kannabinol (THC) esetén a tiszta és savformában együttesen jelen levő THC-tartalom (totál-THC) a 6 gramm,

d) *  annak tiszta hatóanyag-tartalma

da) GBL esetén a 6,2 gramm,

db) AB-CHMINACA, MDMB-CHMICA, AM-2201, AB-PINACA, AB-FUBINACA, és ADB-FUBINACA esetén a 0,05 gramm

mennyiséget nem haladja meg.

(2) A 176-180. § alkalmazásában a kábítószer csekély mennyiségű, ha kannabisz növény esetén a növényegyedek száma legfeljebb öt.

(3) A 176-180. § alkalmazásában az (1)-(2) bekezdés szerinti kábítószer

a) jelentős mennyiségű, ha az adott kábítószerre meghatározott csekély mennyiség felső határának hússzoros,

b) különösen jelentős mennyiségű, ha az adott kábítószerre meghatározott csekély mennyiség felső határának kétszázszoros

mértékét meghaladja.

(4) A 176-180. § alkalmazásában az (1)-(2) bekezdésben nem szereplő kábítószer esetén a kábítószer

a) csekély mennyiségű, ha annak tiszta hatóanyag-tartalma a hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának hétszeres mértékét nem haladja meg,

b) jelentős mennyiségű, ha annak tiszta hatóanyag-tartalma a hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának száznegyvenszeres mértékét meghaladja,

c) különösen jelentős mennyiségű, ha annak tiszta hatóanyag-tartalma a hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának ezernégyszázszoros mértékét meghaladja.

Forrás: Büntetőtörvénykönyv 459.§

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec enim eros, rutrum in sollicitudin nec, lobortis non felis. Nulla vitae eros quis felis faucibus lobortis. Aliquam sed egestas ligula. Ut eu congue est, quis venenatis urna. Mauris id quam venenatis, tincidunt tellus id, cursus ipsum. Pellentesque laoreet velit eu commodo blandit. Nulla porttitor, metus eget congue luctus, orci orci rutrum ante, in ullamcorper arcu erat in tortor.
In augue turpis, gravida ut varius a, pretium et lacus. Fusce sodales velit odio, et tempor arcu aliquam nec. Pellentesque diam magna, tempus nec tempus vel, venenatis vel diam. Fusce et turpis quis justo viverra pulvinar. Etiam enim nibh, ultricies et nunc ut, tincidunt feugiat enim. Nullam orci magna, egestas feugiat lobortis s. luctus at lectus. Maecenas lacinia commodo dapibus. Phasellus tempor feugiat nulla, sed aliquam diam varius et. Praesent convallis libero erat.
kinglaw

Tapasztalt védő ügyvédre van szüksége? Forduljon hozzám.