Utánképzés menete, ára, mikor kötelező, hogyan kerülhető el?

Milyen esetekben kötelező utánképzésen résztvennie?

A törvény szerint utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek

  • a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve
  • b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá
  • c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.

Látható tehát, hogy utánképzésen kell részt vennie a járművezetőnek, ha valamilyen bűncselekmény miatt elveszik a jogosítványát, (az eltiltás időtartama közömbös) vagy ha szabálysértés elkövetése miatt legalább 6 hónapra elveszik a jogosítványát, vagy ha különböző közlekedési szabályszegések miatt 18 pontja összegyűlik. A bűncselekménynek minősülő Közúti baleset okozása, vagy ittas járművezetés esetén az utánképzés – bizonyos kivételektől eltekintve – kötelező.

Miből áll az utánképzés?

Az utánképzés feltárásból, és magából a programokból áll. A feltárás szintén több részből áll, és annak eredményétől függően 7 féle program létezik.

Feltárás részei:

Elméleti teszt:

  • 100 pontos feladatsorból álló közlekedési tesztet kell kitöltenie a résztvevőnek.

Vezetési próba:

  • A próbavezetés során a közlekedési kultúra és a vezetési hibák feltárása történik a vizsgáztatók által.

Pszichológia feltárás

  • A pszichológiai elbeszélgetés során a résztvevő közlekedéshez való viszonyát tárják fel.

Programok:

A feltárás után megkezdődhet maga program. A feltárás során dől el, hogy a hétféle program közül a résztvevő számára melyik indokolt. Elképzelhető, hogy akár több programban is részt kell vennie.

  •  Az I. program az alapvető Kresz ismeretek fejlesztésére szolgál.
  • A II-es számú program a gyakorlati vezetéstechnikai ismeretek fejlesztését célozza meg.
  • A III-as program csoportfoglalkozás, mely pszichológia alapok segítségével javítja a vezetéshez szükséges készségeket.
  • IV. program Magatartásformálás
  • V. program Az „enyhén ittas vezetők” foglalkozása
  • VI. program A „közepesen ittas vezetők” foglalkozása
  • VII. program A „súlyosan ittas, vagy visszatérő ittas vezetők”foglalkozása

Mennyibe kerül az utánképzés?

  • A feltárás díja 11.500 – 30.000.- Ft között van.
  • A programok ára 40.000-70.000,-Ft közé esik.

Hogyan kell jelentkeznie az utánképzésre?

A jelentkezés történhet ügyfélkapu segítségével vagy személyesen a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. Vizsgaszervezési és Utánképzési Osztályán. Az eljárás megkezdéséhez szükséges felkeresnie a lakóhelye szerinti vagy az Önnek megfelelő képviseletét a fenti központnak. A telefonszámuk a következő: +3615100101  +3618141800. Itt minden technikai részletről tájékoztatni fogják.

Fontos tudnia!

A jelentkezéshez szükséges a jogerős járművezetéstől eltiltást tartalmazó határozat. Fontos tudnia, hogy az eltiltás időtartamát nem kell megvárnia. Például ha a bíróság jogerősen 10 hónap eltiltást szab ki, akkor a jogerős ítélettel azonnal megkezdheti az utánképzést. Ha esetlegesen megvárja hogy a 10 hónap leteljen, akkor ahhoz sajnálatosan hozzáadódik az utánképzés időtartama, ami akár több hónap is lehet.

Hogyan kerülhető el az utánképzés?

A közlekedési pontok esetén abban az esetben kerülhető el az utánképzés, ha a közlekedési pontok még nem érték el a 18-at.  Az önkéntes utánképzés sikeres elvégzésének napján nyilvántartott pontok számát 13 pontig 9 ponttal, 14-17 pont között 6 ponttal kell csökkenteni.

Nem kell továbbá utánképzésen résztvennie, ha az eltiltás csak meghatározott járműkategóriára vagy járműfajtára terjed ki. Ez a gyakorlatban aképpen néz ki, hogy a bíróság vagy hatóság eltilthatja általánosságban a járművezetéstől. (pl.: „a bíróság 6 hónap időtartamban közúti járművezetéstől eltiltásra ítéli”) Ebben az esetben kötelező az eltiltás. A bíróság, vagy hatóság azonban bizonyos feltételek fennállta esetén dönthet úgy, hogy az eltiltás egy meghatározott járműkategóriára vonatkozik. (pl.: „a bíróság 6 hónap időtartamban B kategóriás közúti járművezetéstől eltiltásra ítéli”) Ebben az esetben nem kötelező az utánképzés. Akkor sem kell utánképzésben résztvennie, ha a közigazgatási bírsággal sújtandó jogsértéshez tartozó 9 pont megállapítására alapozottan vonták vissza a jogosítványt.

Mit jelent az önkéntes utánképzés?

A 139/1991. (IX. 29.) Kormányrendelet 2§ (3) pontja értelmében „a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló utánképzésen való önkéntes részvétellel a pontjait csökkentheti”. A jogosítvány mindenképpen bevonásra kerül. Ez nem kerülhető el, de ettől függetlenül önkéntes utánképzésnek helye van, és a későbbi utánképzés megelőzhető, ezzel idő nyerhető.

Mi történik, ha bevonták a jogosítványát?

Ha a járművezető nyilvántartott pontjainak száma elérte vagy meghaladta a 18-at, a Nyilvántartó három napon belül értesíti az illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi hivatalát (a továbbiakban: közlekedési igazgatási hatóság), amely ennek alapján a járművezető vezetői engedélyét határozattal, nyolc napon belül visszavonja.

A vezetői engedélyt annak leadásától számított hat hónapot követően vissza kell adni, ha a járművezető a vezetői engedély visszavonását követően utánképzésen vett részt .

Amennyiben kérdése van, hívjon bizalommal!